Láthatatlan veszély a pohárban – az ivóvíz nitrátterhelésének problémái

A nitrát/nitrit okozta methemoglobinémia egy súlyos állapot, amikor a nitrátból a szervezetben nitritté alakuló vegyület a két vegyértékű vasat (FeII) három vegyértékűvé (FeIII) alakítja át, így a hemoglobinban az oxigénszállításra alkalmatlanná válik. Ez a folyamat oxigénhiányt (hipoxiát) okoz, mely a szövetekben és a szervekben is jelentkezik, csecsemőknél „kék baba szindrómaként” is ismert, és tünetei a cianózis, a bőr, az ajkak és a nyelv kékes elszíneződése.

Milyen folyamatok játszódnak le a szervezetben a methemoglobinémia kialakulása során?

Élelmiszereink nagyon kevés nitritet, de esetenként a megengedett határt meghaladó nitrátot tartalmazhatnak. Fő veszélyforrás a nitrátos ivóvíz, de jelentős mennyiségű nitrátot tartalmazhatnak a friss zöldségek is, ha nem tartják be a műtrágyázásra vonatkozó előírásokat. A bélrendszerben a nitrát nitritté redukálódik, majd onnan felszívódva reakcióba lép a vér hemoglobinjával, melyben a vas(II)-iont vas(III)-ionná oxidálja. E reakció következtében a hemoglobin (Hb) átalakul methemoglobinná (MetHb), ami nem tudja az oxigént szállítani, ezért oxigénhiány jön létre a szervezetben. A szövetek és szervek nem jutnak elegendő oxigénhez, ami hipoxiát és oxigénhiányos állapotot okoz.

Milyen tünetei vannak a methemoglobinémiának?

Legfeltűnőbb az ajkak, a körömágyak és az orr körüli rész kékes elszíneződése, ami miatt „kék baba szindrómának” is hívják a csecsemőknél. A betegség együtt jár az olyan influenzaszerű tünetekkel, mint a hányinger, a hányás, a hasmenés és az általános testi gyengeség. Súlyos oxigénhiány esetében légzési nehézség, szédülés, tudatzavar, szívritmuszavar is kialakulhat, ami együttesen akár halálos kimenetelű is lehet. A tünetek megjelenése toxikológiai vészhelyzetet jelent, ami azonnali orvosi beavatkozást igényel.

Enyhe mérgezés esetén, amikor a MetHb mennyisége a vérben 20% alatt marad, cianózis alakul ki, amikor az ajkak, a körömágy és a bőr kékes vagy barnás elszíneződést mutatnak. Közepes esetben, 20-50% MetHb szint esetén, szédülés, fejfájás, nehézlégzés, fáradékonyság, szapora szívverés jelentkezik. Súlyos az eset, ha tudatzavar, kóma, görcsrohamok, szívritmuszavar alakul ki, melyet megelőzően a MetHb szintje meghaladja az 50%-ot, a 70% feletti szint pedig szinte biztosan halálos.

Kik a legveszélyeztetettebb csoportok?

A magas nitrát tartalmú víz különösen veszélyes a csecsemők számára, mivel enzim- és immunrendszerük még nem fejlődött ki tökéletesen. Mindenképpen kerülni kell a nitrátban gazdag víz (pl. kútvíz) fogyasztását, valamint a magas nitrát tartalmú ételek túlzott bevitelét, mint amilyenek a leveles zöldségek lehetnek. A legveszélyesebb az, ha a bébiételeket nitrát-tartalmú vízzel készítik, mert az a kiváló minőségű csecsemőtápszeren keresztül tud methemoglobinémiát okozni. Ezért a WHO (World Health Organization – Egészségügyi Világszervezet) azt ajánlja, hogy a csecsemőknek ne adjunk ismeretlen összetételű vizet, vagy olyan vizet, amikor az ivóvíz forrása nem megbízható. Kezelni a betegséget csak olyan gyógyszerekkel lehet, amelyek segítenek a vas(III)-ból vas(II)-t csinálni, helyreállítva a hemoglobin oxigénszállító képességét.

Mennyi az ivóvíz nitrit- és nitrát tartalma?

A legtöbb országban az ivóvízben megengedett nitrátkoncentráció legfeljebb 50 mg/l (milligramm per liter), ami az Egészségügyi Világszervezet és más nemzetközi szervezetek ajánlásain alapul. Az ivóvíz nitrit koncentrációjának megengedett maximális határértéke a WHO ajánlása alapján általában 0,5 mg/l. A nitrit a nitrátból keletkezik, vagy közvetlenül is bekerülhet az ivóvízbe különböző ipari vagy mezőgazdasági szennyezések révén.

Milyen más egyéb veszélyekkel jár a túlzott nitrit- és nitrát-tartalom az ivóvízben?

A methemoglobinémiás vérszegénységen túl a túlzott nitrit- és nitrát fogyasztás rákos megbetegedéseket is okozhat, mert a nitrátok és nitritek a szervezetben rákkeltő anyagokká, elsősorban nitrózamin vegyületekké alakulhatnak. A nitrózaminok olyan rákkeltő anyagok, melyek főként nitrátok és nitritek reakciója révén keletkeznek, különösen savas környezetben. Keletkezésük során a nitritek reakcióba léphetnek az aminokkal, amelyek természetes módon megtalálhatók az élelmiszerekben vagy a szervezetben, és elsősorban a gyomor erősen savas környezetében (pH = 1,2-2,0) nitrózaminokká alakulhatnak, ahonnan eljuthatnak a felszívódást követően a szervezet bármely részébe.

Az ivóvíz mellet melyek lehetnek a magas nitrát-tartalmú élelmiszerek?

A zöldségek maximálisan megengedett nitrát-tartalmát európai uniós és más nemzetközi szabványok határozzák meg, de ezek a határértékek változhatnak országonként és specifikus zöldségfajtánként. A zöldségek nitrát tartalma a következő határértékeket érheti el: Spenót, saláta, rebarbara és más zöld leveles zöldségek esetében a maximális nitráttartalom közel 3000 mg/kg vagy annál kevesebb lehet. A káposzta vagy a karfiol nitrát tartalma 2000 mg/kg vagy kevesebb.

Az egyéb nitrát- és nitrittartalmú élelmiszerek közé tartoznak a feldolgozott húsok (kolbász, sonka, felvágottak), mert ezekhez tartósítás céljából gyakran adnak nitrátokat és nitriteket. Savanyúságok és füstölt termékek a tartósítás miatt szintén tartalmazhatnak nitrátokat és nitriteket. Sós és fűszeres készítményekben tartósítószerként előfordulhatnak a nitrátok és a nitritek.

További cikkeink:

Öntsünk tiszta vizet a pohárba – A tiszta ivóvíz fontossága